You are using an outdated browser. For a faster, safer browsing experience, upgrade for free today.

Úszás
 
A labdarúgás mellett a másik igen nagy érdeklődésre számot tartott sportág volt az úszás és a vízipólózás.
Az 1920-30-as években Jászberényben és Jászapátiban igen komoly úszóélet folyt. Ezt mi sem bizonyította jobban, mint az éves versenyek szervezése a két település között.
Igen komoly megmérettetés volt 1932-ben a Hatvani Úszóegylet területi meghívásos versenye, mellyen úszóink igen szép sikereket értek el. Mellettük a pólósok is kitettek magukért, és így a Lehel elnyerte a vándorserleget.
A második világháború alatt elpusztult uszodát 1955-56-ban építették újjá. Korszerű építmény lett, így újra elkezdődhetett a rendszeres edzés, és újra lehetett versenyekben gondolkodni.
Még az építkezés be sem fejeződött, Makai József a város fiataljaiból és a Fémnyomó és Lemezárugyár dolgozóiból megkezdte összeállítani az úszószakosztály tagjait.
1957-ben véglegesen megalakult a szakosztály. Mindenki nagy reményeket fűzött az úszóélet újjászervezéséhez. Zimonyi Endre szakosztályvezető és Makai József edző hatalmas lendülettel kezdtek a munkához. Kidolgozták az edzés- és versenyterveket minden évben, lelkesen és kitartóan irányították az edzéseket.
A sikerek nem várattak sokáig magukra. Első barátságos versenyüket a Szolnoki MÁV úszóival rendezték.
1958-ban a különböző versenyeken már több tucat dobogós helyezést értek el, köztük tíz első helyet.
Bugyi István vezetésével 1960-ban már 10 leány versenyzője is volt a szakosztálynak.
A következő években hatalmas lelkesedés mutatkozott az úszás iránt az ifjúság körében. A taglétszám évről évre nőtt, az edzések délután 5 órától kezdődtek, s mikor a Fémnyomógyár segítségével világító berendezések és öltözők kerültek az uszodába, nem volt ritka a 8-ig tartó edzés sem.
A következő években sok szép sikert értek el az úszók mind egyéniben, mind csapatban. A megyei és országos ranglistán mindig előkelő helyet foglaltak el, bár a körülmények, és a feltételek nem voltak mindig megfelelőek. Az első évben a Zagyva vizét használták, majd 59-ben egy 48 C fokos termál kút biztosította a vízellátást. Ez azonban jelentősen csökkentette az edzések minőségét, és egészségtelen volt a versenyzésre.
A hazai rendezésű versenyeken a medence vizét norton kutakból hozott vízzel sikerült lehűteni. Ilyen verseny volt a közkedvelt négy város versenye és az augusztus 20-i alkotmánynapi országos úszóverseny.
1966-ban a sikerek ellenére nehéz időszak következett az úszószakosztály életében. A vezetőség az egészségügyi szabályok szem előtt tartása érekében nem tervezte a szakosztály finanszírozását. Még ebben az évben Bugyi István edző is elhagyta az egyesületet, ezzel a szakosztály egy rövid időre megszűnt.
A döntés viszont a lelkesedést nem gátolta meg, éveken át, sok kitartó úszóbarát hatására határozat született. Újból lehet úszó szakosztály, ha fedett medencét építenek. E tény mellett szólt az OTSH úszósportra vonatkozó irányelve is, miszerint meg kell szervezni az úszásoktatást az iskoláskorú gyermekeknek.
Ezek hatására 1978-ban a Lehel SC elnöksége újjászervezte az úszószakosztályt. A vezetője Hagyó László, elnöke Varga Zoltán és edzői Lipták Zoltánné  és Czakó Viktor lett. Munkájukat időnként segítette Béres Tivadar segéd edző is .A szakosztály szervezetten, a létszám növelésére törekedve dolgozott, és sokat tett az úszás, az úszósport népszerűsítéséért. Tanfolyamokat, tehetségkutató versenyeket szerveztek, s a legtehetségesebb gyerekeket bevonták a szakosztály munkájába. Számos versenyen eredményesen szerepelve bizonyították be, hogy jelentős szerepet játszik Jászberény a megye úszósportjában az utánpótlásvonalon.
 
 
 - Néhány lelkes szülő kezdeményezésére a '90-es évek közepén az úszómesterek vezetésével 8-10 gyerek járt úszni. Ők voltak a mag. Jelentős változás állt be mind létszámban, mind a munka minőségében, amikor Szöllősi Károly és Pesti Péter vette át az edzések vezetését. A létszám 70 fő fölé emelkedett és a heti két alkalom már kevésnek bizonyult a gyerekek számára. 2001-ig elértük, hogy szakosztállyá tudtunk alakulni. 2002-ben a Jászberényi Sportegyesület felvett a szakosztályai közé.
A szakosztályvezető Turcsányi Béla, vezetőségi tagok: Kun Pálné, Berke István, Kalics József, Verderberné Bottlik Éva. Az edzők továbbra is maradtak. Sajnos az edzések számát nem tudtuk emelni, de a versenyek előtt plusz feladatokkal terhelhetjük sportolóinkat. 2003-tól minden nyáron szervez a szakosztály edzőtábort három évig a szlovákiai Rimaszombaton táboroztunk, ahol kemény edzések közepette is jó hangulatban teltek a táborok. Az edzések mellett jutott idő a történelmi Felvidék megismerésére is. Ebben az évben Tiszaújvárosban fogunk edzőtáborozni, ahol remek körülmények között készülhetünk.
Jelentősebb eredményeink:
Megyei Diákolimpia 10 db I. helyezés
21 db II. helyezés
16 db III. helyezés
Országos Diákolimpiai döntőben szerepeltek:
Turcsányi Krisztina:
Kun Rubina
Kun Norma    
Nagy Petra         
A Lehel Vezér Gimnázium váltója
Minden évben megrendezzük a Városi Úszóversenyt. A JSE 100. születésnapjára 24 órás versenyt szerveztünk, ahol kimagasló eredmények születtek, a 122 induló közül többen 10 óra fölött teljesítettek. Az abszolút győztes Szöllősi Boglárka, aki 17 és fél órát úszott, de a fiúk győztese Vas Ádám is 16 órát teljesített.
Új alweboldal tartalom mentve!